Üdvösség

Üdvösség

A Biblia azt mondja, hogy Jézus a megtestesült Isten. Ő a Fiú Isten, Aki örökre egy az Atya Istennel és a Szent Szellem Istennel. Egyedül Ő képes megbocsátani a bűneinket és üdvösséget adni.

A Zsidókhoz írt levél írója elmagyarázza, hogy hogyan: „Régen a próféták által beszélt Isten őseinkkel. Sokszor és sokféleképpen szólt hozzájuk. De most, ezekben az utolsó napokban a saját Fián keresztül beszélt velünk. A Fia által teremtette Isten a világot, és mindent neki adott örökségül. A Fiú az Isten dicsőségének kisugárzása, és benne mutatkozik meg igazán, hogy Isten kicsoda és milyen. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és irányítja az egész Világmindenséget. Ő az, aki az embereket megtisztította bűneiktől, azután a Felséges Isten jobb oldalára ült a Mennyben.” (Zsidók 1:1-3)

Sokan hiszik, hogy Jézus valóban élt, egy jó tanító volt, nagyon szellemi ember, de elutasítják, hogy Ő Isten. Egy felhígított Jézus nem az igazi Jézus. Vigyáznunk kell, hogy abban a Jézusban higgyünk, akinek hirdette magát „Attól félek azonban, hogy a gondolataitok eltávolodnak a Krisztus iránti őszinte egyenességtől és tiszta hűségtől.” (2Korinthus 11:3)

Itt következik Jézus hét tette és nyilatkozata Önmagáról… ezekkel mutatta be, hogy mit hitt Önmagáról, hogy kicsoda Ő valójában:

1. Azt mondta magáról, hogy ISTEN

Máté 26:63-65 „Jézus azonban tovább hallgatott. Ekkor a főpap így folytatta: „Az élő Isten nevében parancsolom, hogy mondd meg nekünk: Te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?” Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok, ahogyan mondtad! De elmondom nektek: mostantól kezdve meglátjátok az Emberfiát Isten jobb oldalán ülni. És meglátjátok, hogy eljön az ég felhőin.” A főpap erre megszaggatta a ruháját. Így szólt: „Ez az ember Istent gyalázta! Több tanúra nincs is szükségünk. Mindnyájan hallottátok, amit Isten ellen mondott”

János 8:58-59 „Jézus pedig így válaszolt nekik: „Igazán mondom nektek: mielőtt Ábrahám lett volna, ÉN VAGYOK.” Ekkor köveket kaptak föl, hogy megdobálják, és így öljék meg, de Jézus eltűnt előlük, és kiment a Templomból.”

János 10:30-33 „Az Atya és én egyek vagyunk.” Erre a zsidók újra köveket kaptak fel, hogy megdobálják, és így öljék meg. Ekkor így szólt Jézus: „Sok jó dolgot tettem már szemetek láttára Atyám dolgai közül, melyikért akartok most megkövezni?” A zsidók pedig így feleltek: „Nem a jó dolgokért akarunk megkövezni téged, hanem azért, mert olyan dolgokat mondasz, amik sértik Istent. És azért, mert csak ember vagy, mégis azt mondod magadról, hogy Isten vagy.”

János 14:8-9 „Ekkor így szólt Fülöp: „Uram mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!” Jézus erre így válaszolt: „Olyan régóta veletek vagyok, és még mindig nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát. Miért mondod akkor: ‘Mutasd meg nekünk az Atyát?”

2. Azt mondta, hogy a mennyből jött, Isten örök lakhelyéről

János 6:38 „Mert nem azért jöttem le a Mennyből, hogy a saját akaratomat vigyem véghez, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.”

János 16:28 „Az Atyától jöttem erre a világra, de most elmegyek ebből a világból, és visszamegyek az Atyához.”

3. Azt mondta, hogy bűn nélkül való, és egyedül csak Isten bűn nélküli

János 8:46 „Ki vádolhatna engem bűnnel közületek? Ha pedig igazat mondok, miért nem hisztek nekem?”

4. Megbocsátotta a bűnt

Márk 2:5 „Jézus látva, hogy milyen nagy hitük van, így szólt a bénához: „Fiam, meg vannak bocsátva bűneid.”

Lukács 7:48-49 „Ezután így szólt az asszonyhoz: „A bűneid meg vannak bocsátva.” Akik vele ettek, ezt mondták maguk között: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?”

5. Azt mondta, hogy Ő az egyetlen út a mennybe

János 14:6 „Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csak rajtam keresztül.”

János 11:25 „Jézus azonban ezt mondta: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Aki hisz bennem, akkor is él, ha meghalt."

6. Elfogadta, mikor Istenként imádták

Máté 14:33 „Akik pedig a hajóban voltak, leborultak előtte és ezt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!”

János 9:38 „Erre a férfi így szólt: „Uram, hiszek.” Leborult előtte, és imádta őt.”

7. Olyan csodákat tett, mint a halottak feltámasztása, ahol sokak közt önmagát is feltámasztotta

Máté 4:23 „Jézus bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban*, hirdette az Isten királyságáról szóló örömhírt. Meggyógyította az emberek mindenféle betegségét és gyengeségét.”

Máté 17:18 „Akkor Jézus ráparancsolt a gonosz szellemre. Az kiment a fiúból, és a fiú azonnal meggyógyult.”

Lukács 8:49-50, 52-55 „Amíg Jézus beszélt, egy ember érkezett a zsinagóga vezetőjének házából. Azt mondta: „A lányod meghalt. Ne zavard tovább a Tanítót!” De Jézus meghallotta, és így szólt hozzá: „Ne félj, csak higgy, és meggyógyul a lányod!” „Eközben mindenki sírt és a leányt gyászolta. Jézus azonban így szólt: „Ne sírjatok, mert nem halt meg, csak alszik!” Az emberek azonban csak nevettek ezen, mert tudták, hogy a lány meghalt. 54De Jézus megfogta a kislány kezét, és megszólította: „Leányom, kelj fel!” 55Ekkor a szelleme visszatért a kislányba, és azonnal felkelt. Jézus szólt nekik, hogy adjanak neki enni.”

Lukács 7:12-15 „Amikor a város kapuja felé közeledtek, látták, hogy egy halottat hoznak ki onnan. A halott egy özvegyasszony egyetlen fia volt. A városból sokan kísérték az asszonyt. Amikor az Úr meglátta őt, megsajnálta, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” Odalépett a koporsóhoz és megérintette. A koporsóvivők megálltak. Azután így szólt: „Fiam, én mondom neked: Kelj fel!” A halott pedig felült, és beszélni kezdett. Jézus visszaadta őt az anyjának.”

János 11:43-44 „Ezután hangosan így kiáltott: „Lázár, gyere ki!” A halott pedig kijött a sírból. Keze és lába vászoncsíkokkal volt körültekerve, arcát pedig kendő takarta.”

Lukács 24:5-8 „Erre az asszonyok félelemmel telve arcra borultak. De az angyalok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt. Feltámadt! Emlékezzetek, hogy mit mondott nektek még Galileában: »Az Emberfiát bűnösök kezére adják, megfeszítik, és a harmadik napon feltámad.«” Ekkor az asszonyok visszaemlékeztek Jézus szavaira.”

Ha több kérdésed van az üdvösségről: Írj nekünk