Beteljesedett

Mielőtt elmegyünk a gyülekezettel Balatonra, és aztán bele a nyárba, felkészülünk az előttünk álló őszre. A terveink nagyok és látni szeretnénk Istent, ahogy mozdul a városunkban, Szegeden. Tervezzük az Alpha kurzust, megnyitjuk a Híd Kávézót a Tágas Tér Fesztiválon.

Ebben a sorozatban Balázs kihív minket, hogy imádkozzunk az Istennel való következő lépésünk felismerésére és megtételére a gyülekezet ezen időszakában. Hogy mik lehetnek ezek a lépések? Majd később erről is írunk.

 

2017. május 28. – Botár Balázs
#1. – Adás Vétel

 Miért érezzük magunkat ÜRESNEK, mikor az életünk annyira TELVE VAN. Mindannyian ismerünk embereket, akik adni szeretnek, és olyanokat is, akik kapni szeretnek. Életünk során is vannak időszakok, mikor adunk vagy kapunk. De mikor van ideje az adásnak, és mikor az elfogadásnak, és hogyan néz ki ez a folyamat az életünkben? Mert ahhoz, hogy Isten által beteljesedettek legyünk, megvan az ideje mikor az adásra és megvan az ideje, mikor az elfogadásra hív minket.  

Hallgasd

Jegyzet

 

 

2017. június 4. – Botár Balázs
#2. – Javítsd meg a csőtörést

 Hol van Isten, mikor üresnek érezzük magunkat? Mikor egy nyilvánvaló hiány miatt imádkozunk az életünkben, nagyon lehetséges, hogy nem Isten gondoskodásával van probléma, hanem a kapcsolattal. Ebben az üzenetben arról volt szó, hogyan javítsuk meg Isten gondoskodásának folyását az életünkbe azáltal, hogy visszaadunk Neki mindenünket.

Hallgasd

Jegyzet

 

2017. június 11. – Hampel Gábor
# igen VS. nem - avagy Isten miért nem Isten

.

Hallgasd

Jegyzet

 

2017. június 18. – Botár Balázs
# – Mit mondanak majd a gyermekeim a temetésemen

Apáknapi alkalom.

Hallgasd

Jegyzet

 

2017. június 25. – Botár Balázs
#3. – Diploma hálaadásból

 Miért van az, hogy nem is vagyunk annyira hálásak, mint ahogy azt gondoljuk? Ebben az üzenetben Balázs arról beszél, hogy a hálaadás hogyan segít lediplomázni, és egy magasabb szintre lépni a dicséretben.

Hallgasd

Jegyzet

 

2017. július 2. – Botár Balázs
#4. – Az új nettó érték

 Mennyit ér nekem Isten? Ezen a héten arról beszélünk, hogyan találhatjuk meg az új nettó értékét az életünknek, azáltal, hogy elengedjük azt, amink van, egy sokkal nagyobb ügy érdekében? Tesszük ezt azáltal, hogy megnézzük, mi a Gyülekezet, mit tett Isten az életünkben, és mit fog még megtenni a helyi gyülekezeten keresztül. Mennyit ér ez meg nekünk?

Hallgasd

Jegyzet

 

2017. július 9. – Botár Balázs
#5. – Az számít ami benne van

Miért érdemes a bőkezűségért harcolni? Balázs arról beszél ezen a héten, hogy vegyük észre, mit tett Isten az életünkben, és jöjjünk rá, hogy ami bennünk van, az számít igazán. Mi történt eddig a gyülekezet életében? És mi fog történni? Hogyan vehetünk ebben részt még mélyebben? Ki, vagy kik azok az életedben, akikért imádkozhatsz?

Hallgasd

Jegyzet